Te hogyan valósítod meg önmagad? A te életedben min van a fókusz?
Amikor eljön az idő (kinek hamarabb, kinek később), hogy hogyan valósítsam meg önmagam, az első kérdés, hogy mi a prioritás? Ez nem is olyan egyszerű kérdés! Mert fontos, hogy munkavállalóként helyt álljunk, vagy a vállalkozást vezessük, esetleg mindkettőt egyszerre – kreatívnak, proaktívnak, hatékonynak, és felelősségteljesnek kell lenni! Hol anyák vagyunk, és a gyermek(eink)ről kell gondoskodnunk, példát mutatni az életünkkel, önállóságra nevelni őket. Ha egyedül vagyunk, és fiút nevelünk, akkor férfit is kell belőle faragni. Ha pedig lányt nevelünk, a nőiesség miben létét kell megtanítani neki. Hol feleségek vagyunk, ahol a párunkkal egymást emelő kapcsolatot szeretnénk. Hol háziasszonyok vagyunk, és egy rendezett otthont szeretnénk. Hol tanulók, önfejlesztők, vagy tanítók vagyunk, akik hisznek a fejlődésben, és szeretnénk értéket adni a saját és a mások életének is. Hol a hobbinkban szeretnénk megélni a flowt. Hol csak meg szeretnénk élni az én-időnk, pihenni, feltöltődni, sportolni, relaxálni, meditálni, kapcsolódni szeretnénk önvalónkhoz. Hol pedig egy kör, klub, csoport, iskola tagja vagyunk, ahol egy eszméért szeretnénk tenni, megélni általa a teljes életet, a magasabb életcélt. És mindezek mellett nők vagyunk, akik minden megjelenésükkel közvetítünk valamit: igényességet vagy elhasználtságot, nőiességet, erőt vagy gyengeséget, irányítást, vagy irányíthatóságot, szexualitást, vagy tartózkodást, sokoldalúságot, termékenységet, empátiát, stb. Ha ezt a női létet nem tudjuk megélni a maga teljességében, mert valamelyik női szerep akaratunk ellenére átveszi az uralmat az életünk felett, mert elszáguld velünk az élet, és a többi azonnal megoldandó FONTOS és SÜRGŐS teendőnk mindent elsöprő módon elsodor minket, kiszáradhatunk, tüskéssé válunk, mint víz nélkül a rózsabokor, és egyszer csak arra ébredünk 40-50 tájt, hogy akkor most MI HOL VAGYUNK? Ennyi volt a női lét? Ne csodálkozz, ha mindeközben felmerül a kérdés a fejedben, hogy akkor mikor valósítom meg végre önmagam? Ez a honlap, és ez az írás abból a misszióból táplálkozik, hogy ezt folyamatában kell. Ebben a végtelen sokoldalúságban tudjuk meglelni a női lét rejtélyét, hogy minél teljesebben tudjuk megélni, minél több minden férjen bele. Mert nem csak robotok vagyunk, #NemCsakHáziasszonyok, akik véres verítékkel, egyre mélyülő ráncokkal végigküzdik az életüket, de mindezen szerepeink mellett szeretnénk élvezni is azt, megélni, és kihozni belőle a legtöbbet! Mert élni jó!Az önmegvalósítás és a fókusz kapcsolata, avagy hogyan tudjuk a sokféle szerepünket mind jól csinálni?
Elsősorban ezt kell elengedni! Nem lehet, nem kell mindent jól csinálni! Csak csinálni kell! De mi legyen a vezérelv, hogy ne ússzunk el? Mi legyen a mi időbeosztásunk fókuszában? Lehetünk önzőek, és lehet az önmegvalósítás a középpontban? Vagy a gyerek szempontjai az elsők, vagy a társamé (ha van), vagy a szülőkről kell most gondoskodni elsősorban? Vagy a karrier az első? Sokszor megkérdezik tőlem, hogy te hogy csinálod, hogy ennyi mindent csinálsz egyszerre? Így összeszedtem pár szempontot, ami nekem segít. Remélem találsz köztük neked valót! Ha kíváncsi vagy rá, kattins a képre!
Ok, de akkor min legyen a prioritás?
Hogyan találjam meg a fókuszt?
Mi a te fókuszod az életfeladataid közül? Mi az, ami neked az önmegvalósítást jelenti?
- Van akinek az anyaság, mert a gyermekei boldogsága, sikeressége a legfontosabb „produktuma”. Csak ennél a prioritásnál jó, ha szem előtt tartjuk, hogy „a gyermek csak vendég a háznál”. Ezen kívül is kell legyen életünk! Akkor teljesítettük jól ezt a feladatot, ha önállóvá neveltük őket, így nem áldozhatjuk fel egész életünket az anyaság oltárán.
- Van, akinek a párkapcsolat, ami egy csodás dolog, ha együtt fejlődik az ember a párjával, és van mellette én-idő.
- Van, akinek a környezet rendezettsége, mert akkor jobban tud fókuszálni. Csak ne legyünk a lakás rabja!
- Van, akinek a megjelenése, a sugárzás, mert akkor érzi magát Igazi Nőnek. Csak itt meg ne vesszünk el a mindent átalakítunk magunkon csapdájába. Az önelfogadás a női lét legproblémásabb része egyébként.
- Van, akinek a munkája, karrierje, vállalkozása, mert akkor érzi magát teremtőnek. Csak legyen olyan munkánk, ami örömet okoz, fejlődést, megélhetjük benne a kreativitást, ne feldaráljon, vagy forgácsoljon szét!
- Van, akinek a tanulás, mert akkor érzi, hogy fejlődik. De, ha nincs termőtalaj, nincs belső változás, vagy nincs kinek átadni, az lehet egy idő után frusztráló lesz.
- Vagy egy hobbi, amitől megéli a flow-t. Csak itt meg arra kell figyelni, nehogy a rabja légy, és a többi életfeladat sérüljön általa. Ha ki tudsz erre tűzni egy időszakot, napszakot, órát, stb. és abba tudod hagyni, az jó jel! Ha viszont gyakran előfordul, hogy este/éjszaka eszmélsz, hogy a családoddal egy percet sem töltöttél, és jé, még nem is vacsoráztál, a lakás körülötted kupiban áll, a konyhában hegyekben a mosatlan edény, és már nincs egy tiszta göncöd se, akkor jó eséllyel egy függőségben vagy benne nyakig, nem csak a flowban!
- Van, akinek az eszme, amiért tesz. Ez egy igen magasztos cél, hegyeket lehet elmozgatni vele, emberek életét lehet jobbá tenni! Csak itt meg arra kell figyelni, hogy ne áldozz fel mindent, és mindenkit ezért, akármilyen nemes is ez az eszme, mert később hiányolni fogod azokat, akikbe, vagy amikbe nem tettél energiát. Kevés a Teréz Anya, Gandhi, Buddha, vagy Jézus közöttünk! Én most nem nekik szólok, hanem a Hétköznapok Szervezés Hősnőihez, akiknek az első pontban felsorolt szerepeiket mind egyszerre kell eljátszaniuk.
Arra biztatlak, hogy
- keresd meg, neked melyik módszer működik!
- kérj segítséget, ha valaki valamihez jobban ért. Keresd meg, te mivel tudod őt segíteni!
- tanulj célszerűen! Mindig azt, amire akkor van szükséged, és majd továbbvisz!
- ha nem tudsz valamit megcsinálni, szerelni, megoldani a számítógépen, lakásban, stb., keress egy YouTube videót rá! Majdnem mindenre van segítség! Én pl. most fúrtam fel életem első kampóját a falba, ami lehet valakinek bagatell, nekem óriási dolog volt!
Soha nem késő elkezdeni valami olyat csinálni, amit még nem csináltál.
Vagyis élj teljes életet, amiben azt érzed, hogy az életed főszereplője és/vagy rendezője vagy, nem csak a mellékszereplője!
About the author
Oláh Anikó
Oláh Anikó. HR & Talent Manager. Business & Life Coach. Női Hatékonyság coach. Vállalkozó, alkalmazott, családanya, hobbi táncos, modern alkimista.
Feltétlen hite van a képességeink életünk végéig történő fejleszthetőségében. HR koordinációban szerzett tizenéves tapasztalata során több száz különböző munkatárs igényeit hangolta össze a csúcsvezetőktől a kezdő beosztottakig.
A kommunikáció sok fajtájával foglalkozott a tanulmányai során, amelyet a coachingban is alkalmaz, mint pl. az erőszakmentes kommunikáció (EMK), erőforrás aktivizálás kártyákkal; vizuális coaching elemek; tranzakció analízis, a kreatív neuro lingvisztikai programozás (NLP), metafórák, asszertív kommunikáció, valamint az öltözködés üzenete.
Hobbija a tánc, ami megtanított a finom követés technikájára, amit a coachingban is alkalmaz.