Általános Szerződési Feltételek

Tájékoztatjuk, hogy Ön mint vásárló (fogyasztó) a legyasajatidealod.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja, az alábbi, a Ptk. (2013. évi V. törvény) 6:77-6:81.§ alapján megírt általános szerződési feltételeket. Kérjük, amennyiben igénybe szeretné venni a szolgáltatásomat, illetve vásárlója szeretne lenni a Webshopnak, úgy figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásokat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

 

Jelen dokumentum, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Tájékoztatjuk, hogy Ön mint vásárló (fogyasztó) a legyasajatidealod.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja, az alábbi, a Ptk. (2013. évi V. törvény) 6:77-6:81.§ alapján megírt általános szerződési feltételeket. Kérjük, amennyiben igénybe szeretné venni a szolgáltatásomat, illetve vásárlója szeretne lenni a Webshopnak, úgy figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásokat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

Jelen dokumentum, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül.

 

Üzemeltetői adatok:

 

Cégnév: Oláh Anikó kisadózó, egyéni vállalkozó

Székhely: Budapest

Adószám: 70961490-1-43

Nyilvántartási szám:  54206478

Szerződés nyelve: magyar

Elektronikus elérhetőség: aniko@olahaniko.hu

Telefonos elérhetőség: +36 30 520 4550

Számlaszám: Erste Bank 11600006-00000000-31456782

Nyilvántartásba vevő hatóság: Nemzeti Adó és Vámhivatal

Tevékenységi körök TEÁOR kódjai:

702201 – Általános üzletviteli tanácsadás

855901 – Máshova nem sorolt oktatás

960901 – Máshova nem sorolt személyi szolgáltatás: ezen belül stílustanácsadás

A tárhelyszolgáltató elérhetőségei: Magyar-Hosting Kft.

Honlapja: https://www.tarhely.com

Email: info@tarhely.com

Telefon 0-24: +36 1 700 2323

A szolgáltató a jelen általános szerződési feltételekben a továbbiakban: üzemeltető.

 

Megvásárolható termékek köre:

Letölthető infó termék

könyv, e-könyv

online információs anyagok

online oktatási csomag

szolgáltatás

Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek.

 

Rendelési információk

 

A megjelenített termékek nem csak a Webshopon keresztül, online rendelhetőek meg, futár által történő házhoz szállítással vagy személyesen a megrendelő, vagy meghatalmazottja általi átvétellel. Megrendelhetőek személyesen is írásban, vagy telefonon megrendelve.

 

A termékekre vonatkozóan megjelenített árak nem tartalmaznak ÁFA-t, ezek alanyi adómentesek, és nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját sem.

 

Amennyiben az üzemeltető hibás árat tüntet fel az termék mellett, a tőle elvárható gondosság ellenére, és az termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy az üzemeltető nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga.

 

Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. A részletes szállítási díjszabás a jelen szerződési feltételek része, a Szállítási feltételek menüpont alatt.

 

A webshopban termékkategóriák szerint böngészhet a megvásárolható infótermékek, szolgáltatások között. A felsorolt termékek mellett megtekintheti egy-egy infótermék tartalmát, árát, a teljesség igénye nélkül. Ha bővebb információt szeretne kapni az infótermékről, akkor kattintson az termék képére vagy nevére. Ekkor az termék oldalára jut el, ahol részletesebb tájékoztatást kaphat. Amennyiben ennél részletesebb tájékoztatásra van szüksége, úgy az üzemeltetői adatok között rögzített telefonszámon, vagy emailben szíveskedjen felvenni a kapcsolatot az üzemeltetővel.

 

A rendelés menete

 

  • A kosár jelre kattintva a terméket a Kosárba helyezheti. A termékeket a Kosárba helyezheti bejelentkezés nélkül is. A vásárláshoz nincsen szükség regisztrációra.

 

  • A kosár tartalmát a fogyasztó bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „kosár” ikonra kattintva, és azt ellenőrizheti, szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy módosítsa, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, valamint ki tudja választani az Önnek legmegfelelőbb fizetési és szállítási módot, illetve törölheti az adott tételt. Lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. Ha minden rendben van és a megrendelés mellett döntött, akkor a Pénztár gombot megnyomva véglegesítheti a megrendelését.

 

Felhasználó a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

Miután elvégeztük megrendelésének feldolgozását, a megadott e-mail címére küldünk Önnek egy Megrendelés lezárva visszaigazolást. A termék kiszállítására csak ezt követően kerül sor. Minden megrendelés egy egyedi megrendelés számmal azonosítható.

 

A megrendelések feldolgozása

 

A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik.  Az elfogadott megrendelés teljesítési határideje, a visszaigazolástól számítva a raktáron lévő termékek esetében 2 – 3 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, úgy a beszerzési helyétől függően 1 hét.

 

A megrendelt termék ellenértékének és a házhoz szállítás díjának fizetésének módja

 

A megrendelt termék fizetésének módja:

 

Banki előre utalással történő teljesítés: ha már visszaigazoltuk az Ön megrendelését, akkor a visszaigazoló e-mailben megtalálja a bankszámlaszámunkat és a megrendelésszámot, amelyre hivatkozni kell az átutalás megjegyzés / közlemény rovatában. Amennyiben az átutalt összeget jóváírják a bankszámlánkon, csak ezt követően adjuk fel a postai úton a terméket.(bankszámlaszámunkat az üzemeltetői adatok között találja meg)

A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés, vagy hiány esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

 

Házhoz szállítás díjszabása

A házhoz szállítás díja könyv esetében Magyarország területén belül a FoxPost általi szállítás esetében a mindenkor esedékes XS csomagra vonatkozó díjszabás érvényes; a Magyar Posta által a mindenkor hatályos postai díjszabás érvényes.

Szállítási határidő

 

Raktáron lévő termékek esetében a megrendelés visszaigazolásától számított 2-3 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, akkor 1 hét.

 

Házhoz szállítási információk

 

A webshop által kapott megrendeléseket vagy a Magyar posta, a FOXPOST kézbesíti attól függően, hogy a vásárló melyik postázási módot választja. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik.

 

Az át nem vett, visszaküldött csomagok esetében a szállítás és visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük, újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő kiegyenlítése esetén áll módunkban ismételten elindítani.

 

A postai küldemény elvesztését, részleges elvesztését, megsérülését, vagy megsemmisülését a kézbesítéskor, a kézbesítési okiraton azonnal jeleznie kell. Ennek elmulasztása jogvesztéssel jár. Kézbesítési okirat hiányában, a küldeményre vonatkozó egyéb okirattal a posta felé jogvesztő határidőn belül – vagyis a kézbesítési naptól számított 3 napon belül – a kárt azonnal jeleznie kell.

 

A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő esetleges további kérdések esetén az üzemeltető adatai között megadott elérhetőségeimen rendelkezésére állok.

 

Elállás joga

 

A távollevők között kötött szerződésekről szóló, 45/2014. kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatóak. A fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt, bontatlan csomagolású terméket (nem kinyitott boríték). Amennyiben a fogyasztó él elállási jogával, úgy ezt az üzemeltetővel egyértelmű írásbeli nyilatkozatban köteles közölni (postán ajánlott tértivevényes küldeményben, vagy e-mailben). Az üzemeltető az elállási nyilatkozat kézhezvételét követően haladéktalanul köteles azt visszaigazolni a fogyasztó felé. A fogyasztó elállása esetén a megrendelt terméket köteles elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül az üzemeltetőnek visszaküldeni. A visszaküldés költsége a fogyasztót terheli.

 

Amennyiben a fogyasztó elállási jogát gyakorolja, úgy az erre vonatkozó nyilatkozat kézhezvételét követő 14 napon belül köteles az üzemeltető a fogyasztónak az általa teljesített fizetéseket visszatéríteni, beleértve a szállítás díját is. Ez alól kivétel, ha a fogyasztó olyan fuvarozási módot választott, amely többletköltséggel jár, és amely a szokásos fuvarozástól eltérő. A szolgáltatónak a visszafizetési kötelezettségét mindaddig nem kell teljesítenie, amíg a szolgáltatott terméket vissza nem kapta, vagy amíg a fogyasztó hitelt érdemlő igazolását a termék visszaküldéséről nem kapta meg. A két időpont közötti eltérés esetén az üzemeltető a korábbi időpontot kell, hogy figyelembe vegye.

 

Üzemeltető követelheti a fogyasztótól a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.

 

A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően, videó kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség. (például, hogy a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos volt)

 

Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog:

 

Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra,

Olyan termék esetében, amelynél a fogyasztó kifejezett kérésének tesz eleget az üzemeltető sürgős javítási, vagy karbantartási munkáknál.

Jótállás

 

Az üzemeltető által forgalmazott egyes termékekre az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás szabályait tartalmazó 151/2003. Korm. rendelet szerint 1 éves jótállási idő áll a fogyasztó rendelkezésére a termék átadásának napjától. A vásárlót a jótállás joga akkor nem illeti meg, ha a hiba a termék fogyasztó részére való átadását követően keletkezett. A megjelölt rendelet alá nem tartozó termékek tekintetében a gyártó által biztosított jótállási idő a termék mellett feltüntetésre kerül. Ezzel kapcsolatos problémák felmerülése esetén az üzemeltető pontos információt tud adni. Jótállás esetében a fogyasztó a jótállási időn belül a meghibásodott termék díjmentes javítása, vagy cseréje illeti meg. A garanciális javítások a gyártási hibából eredő meghibásodásokra terjednek ki. A garancia feltételek a használati útmutatóban levő feltételek betartásával együtt érvényesek.

 

Egyebekben a jótállásra a Ptk.6.171-173.§-ban foglaltak az irányadóak.

 

Szavatosság

 

A szolgáltatott termék hibája esetén az üzemeltetővel szemben kellékszavatossági igény érvényesítésének van helye a Ptk. 6:159-167 :§ i szerint.

 

Panaszok intézése

 

Az üzemeltető a panaszról jegyzőkönyvet köteles felvenni, az üzemeltető adati között megjelölt helyen, és a panaszt a felvétel napjától számított öt évig, az arra adott válasszal együtt megőrizni. Az üzemeltető a hozzá érkezett panaszt a beérkezésétől számított 30 napon belül megvizsgálja és arra érdemi választ kell hogy adjon. Amennyiben panaszra az üzemeltető elutasító választ ad, azt írásban meg kell indokolnia. Az üzemeltetővel kötött szerződéséből eredő jogviták elsősorban békés úton, megállapodással a felek között, vagy a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatóság előtt intézhetők. Amennyiben ezek nem vezetnek eredményre, marad a felek számára a bírósági út.

 

Adatkezelés

 

Az üzemeltető a webshop a használata során a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki kívülálló harmadik személy számára, kivéve abban az esetben amennyiben a alvállalkozója számára. (Pl: futárszolgálat), a megrendelés kézbesítéséhez ez szükséges.

 

Cookie tájékoztató

A webshop böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai célokból. (IP cím, látogatás időtartama, stb). Ezen adatokat az üzemeltető kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére. A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezi a cookie-k használatát, letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra. A megrendelés folyamán rögzített adatokat az üzemeltető a megrendelés teljesítéséhez használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a webshop oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre, és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra. A webáruház böngészése folyamán biztosított hírlevél feliratkozás során megadott adatokat az üzemeltető bizalmasan kezeli, leiratkozás kérhető a megadott elérhetőségek valamelyikén. Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban.

 

A megrendeléssel kezdődő eljárás során a 2011. évi CXII. törvény rendelkezései az irányadók.

 

A szolgáltató adatvédelmi nyilatkozata:

 

A hírlevélre feliratkozás során a küldés gombra kattintva a fogyasztó hozzájárul ahhoz, hogy az e-mail címét az üzemeltető az adatbázisában rögzítse, és a továbbiakban hírlevelet küldjön a számára. A fogyasztó adatait az üzemeltető semmilyen célból nem adja ki másnak, vagy harmadik félnek, azokat titkosan kezeli. A fogyasztó bármikor leiratkozhat a hírlevélről, amennyiben nem kíván több hírlevelet kapni az üzemeltetőtől.

 

Egyéb rendelkezések

 

A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk (2013.évi V. törvény), fogyasztói szerződéseknél a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. kormányrendelet rendelkezései az irányadók.

 

Szerzői jogvédelmi előírások:

A webshopban megvásárolt termékek, illetve a legyasajatidealod.hu oldalon található minden anyag az üzemeltető saját szellemi produktuma, ezért a szerzői jogvédelem hatálya alá esik. Bármely termék, vagy a honlapon található anyagok másolása, továbbítása, vagy publikálása fizikai vagy online formában kizárólag az üzemeltető írásbeli engedélyével megengedett. A termékek, vagy a honlapon található anyagok bármely részének a fogyasztó produktumaként való feltüntetése a szerzői jogokat sérti, ezért az szabálysértésnek minősül, és jogi következményeket von maga után.Ez alól kivételt jelent az eredeti oldalra mutató linkkel megosztott tartalom.

 

A Légy a Saját Ideálod név szerzői jogi védelmet élvez, felhasználása a hivatkozás kivételével kizárólag a Szolgáltató írásos hozzájárulásával lehetséges.

 

A fogyasztó tudomásul veszi, hogy a felhasználási engedély nélküli felhasználás esetén az üzemeltetőt kötbér illeti meg. A kötbér összege képenként bruttó 60.000 Ft, illetve oldalanként és naponta 5000.- Ft.

Felhasználó tudomásul veszi, hogy ezen kötbérkikötés nem túlzó, és ennek tudatában böngészi az oldalt. A szerzői jogi jogsértés esetén Szolgáltató közjegyzői ténytanúsítást alkalmaz, melynek összegét szintén a jogsértő felhasználóra hárítja.

 

Budapest, 2020. július 3.

Itt tudsz feliratkozni a megunhatatlan hírlevelemre!

Heti egy inspirációs levél, amiről bármikor leiratkozhatsz