Egy coaching beszélgetés kapcsán merült fel:
a személyes felelősségvállalás kérdése a Covid után
Covid után ugyanis úgy tűnik, az élet már nem lesz ugyanolyan.
De milyen lesz? Milyen új értékrend szerint fogunk élni ezután?
Furcsa korszak kezdődött!
A bizalom, a megbízhatóság, a tervezhetőség időtávlata lerövidült.
Átalakult az emberek én-állapota. A bizonytalan helyzet sok esetben gyermeki reakciókat váltott ki.
A személyes felelősségvállalás helyett sodródás volt észlelhető.
Várjuk, hogy megmondják mit szabad és mit nem. Mikor szabad, és mikor nem?
Előrebocsátom, hogy én egyetértettem márciusban a karanténnal. A húgom Olaszországból, Bergamoból szállította egyenes adásban az aggasztó híreket. Testközelből figyelték ugyanis, hogy életerős barátaik az oxigén maszkra várnak, mert az egészségügy küszködött a nagy létszámú megbetegedéssel.
Én egyetértettem a drasztikus döntésekkel, sőt úgy gondoltam, hogy le lehetne rövidíteni az egész folyamatot egy teljes szigorítással.
És azt is hozzá kell tegyem, hogy nekem nem volt problémám a home office-szal sem. Bár sokkal többet ültem nettóban a gép előtt, de a munkám, és az inkább introvertált természetem is olyan, hogy eredményes munkát egyedüli fókuszálással tudok elérni.
A gyermekem otthoni oktatása (bevonva magántanárt) jobban sikerült a rengeteg vitatkozás ellenére is, mint gondoltam. Jobban teljesített, jobban tanult. Csak a társai hiányoztak neki nagyon!
Én online is tudtam kapcsolódni sok webkonferencián keresztül. Sőt többen tudtam részt venni, mert az utazási időt megspóroltam, és a gyermekemet sem kellett elhelyezni egy-egy estére. Felszabadult napi 2 órám, amit pihenésre, sportolásra, írásra, játékra és tanulásra tudtam fordítani.
Azóta viszont eltelt 5 hónap, és most nem tudom mit gondoljak?
Az a fura gondolatom támadt: lehet, hogy zajlik a III. világháború? Emberiség kontra Covid és a média?
Csak ez a háború nem fegyverek, hanem a lelki hadviselés eszközeivel él?
A betegek létszáma nálunk értelmezhetetlen. Nem tudni mennyi volt és mennyi most a tényleges beteg, mert a tesztelés szórványosan, időszakosan, és teljesen esetlegesen zajlik.
Ezt onnan is tudom, hogy rokonainknál például a pozitív teszttel rendelkező családfőn kívül senkit sem teszteltek! Karanténba vágták az egész családot, és kész! Pedig enyhe módon, de az egész családon lefutott egyfajta légúti megbetegedés… Ezek után nem tudok hinni semmiféle tesztelési adatnak!
Az index egy cikke felhívja a figyelmet rá, hogy a fertőzések egynegyedét nálunk kórházi fertőzésként kapták el…
És még mindig nincs fogalmunk róla, hogy más betegségekkel összehasonlítva vajon mekkora a veszély?
Van aki szerint nincs is nagyobb veszély, mint egy influenza járvány esetében, van aki Armageddonként éli meg a helyzetet. És van aki a Total Control összeesküvés eszközének látja a készülő védőoltást, és az általuk beültetendő chipeket…
Ki támadásnak éli meg, ha maszkot kell venni, ki azt, ha maszk nélkül közelítünk hozzá. A maszk lett az új állásfoglalás!
A mosoly eltűnik a maszk alatt, és mintha ezzel a világból is kicsit visszahúzódott volna a nevetés a toleranciával együtt.
Egy csomó ellentmondásos, irracionális helyzet született, amit megpróbál mindenki így, vagy úgy megmagyarázni.
Pl. Nőgyásznál bugyi nélkül, de maszkban…? :-O Kicsit bizarrnak éltem meg a helyzetet…
Étteremben Németországban például próbálnak következetesek lenni. Amíg le nem ülsz az asztalhoz maszkban kell lenni. Utána, 1.5 méterrel arrébb, mivel maszkban ugye nem tudsz enni, anélkül. Értem én a próbálkozást, de mégsem! Ez esetben ugyanis mi értelme? Ugyanabban a közös légtérben lélegzel, prüszkölsz utána is!
De igazán kreatív megoldásokkal is találkoztam: szemmaszkkal a szájon, vagy arcra húzott alsónadrággal is…! 🙂
Fellendült a varróipar, és új populáris termék született: a DESIGN MASZK. Valahogy próbálja mindenki kifejezni a személyiségét ezeken keresztül. Egy ÚJ ÜZENŐ FELÜLET született!
De beszámolt róla egy ismerősöm, hogy a bankban igencsak furán érezte magát a fekete maszk viselése közben… Lehet, fel sem tűnne egy bankrabló álarcban…?!
A kollégám pedig azt mesélte, hogy a szívbeteg rokonához a kórházba nem mehetett be a hozzátartozója levinni a bőröndjét, így cipelhette a beteg egyedül!
Vajon melyiknek nagyobb a kockázata: emberünk megerőlteti magát legyengült állapotban, vagy hogy egy látogató a teljes részleget megfertőzi maszkban, amíg felkapja a bőröndöt…? Na, de tényleg? :-O
A maszk kevéssé valószínű, hogy gyógyír mindenre, és mindentől véd! Ugyanakkor ad egy fura biztonságérzetet, hogy most már megtettünk mindent, és körültekintőek voltunk.
De tényleg?
Hol van a mi személyes felelősségvállalásunk?
Hol van a józan ítélőképességünk?
Mi vagyunk ugyanis felelősek a saját testünkért, és a mi dolgunk egészségben tartani magunkat. Preventívnek lenni, sok “napfényt inni”, sétálni, kapcsolódni, vitamint, gyümölcsöt, és ÉLETÖRÖMET ENNI. Bátran élni, kirándulni, sportolni lightosan, nevetni, és szellemi, lelki táplálékot venni magunkhoz. Barátkozni.
Szociális kapcsolatok híján ugyanis az ember kiszárad lelkileg! És ha nincs megfelelő számú érintés, izoláltak leszünk, magunkba fordulunk. Ez pedig a depresszió, vagy legalábbis a kedvetlenség, a mélabú, melankólia, energiátlanság melegágya.
A szociális hálóval nem rendelkező, félelemben élő ember nem aktív, nem akar, nem lázad, és nem vonul fel! Csak elvan, mint páfrány a cserépben. Hasznos kis élőlény, ha dolgozik, ha adót termel, de mivel nincs interakcióban, problémát nem generál. Ír néhány emailt, nézi a TV-t vagy a Netflixet, jó esetben olvas, beszélget, tartja a kapcsolatot, és/vagy görgeti a social mediát, részt vesz néhány online kurzuson, iszik és nem vezet. Úgy tűnik él…
Vagy legalábbis funkcionál!
Ha jól érzi magát, biztonságban érzi magát, és aktívan tölti a napjait a lakásában, ám tegye! Nincs ezzel semmi probléma!
Fogadjuk el, hogy mindenki olyan körülmények között boldog, ahogy neki jó! Ne akarjuk őt meggyőzni a magunk igazáról!
De van, aki csak passzívan elszenvedi a helyzetet, várja a csodát felülről, kívülről. Várja a bejelentést, a híreket, és közben aggódással fröcsköli tele az internetet, vagy mérgezi meg a rokonaival és barátaival folytatott beszélgetéseket. Ez szerintem az a kategória, amit Halász Alexandra éldegélésnek hív a videójában:
„Amikor az álmaidat parkolópályára teszed”.
Az érem másik oldala, hogy ez a vízválasztó helyzet nagyon sok jót is hozott sokaknak!
Sokan rugalmasan alkalmazkodtak a helyzethez. Alkotásra használták az otthon töltött időt! Rengeteg oktató videó, digitális tananyag, jóga óra, webkurzus született, amik roppant hasznosak voltak, és lesznek ezután is!
Rendelt a pszichológus, és coacholni is tudtunk online, pedig korábban senki sem gondolta volna!
A home office felszabadított időt az utazástól, és csökkent ezáltal a környezetszennyezés.
Valamint sokkal inkább tudtuk működtetni a munka-magánélet egyensúlyát is változatlan teljesítmény mellett!
Így sok cég rugalmasan reagált a munkavállalói kérésekre, és átálltak a részleges home office-ra a karantén után is.
De nincs ez mindenhol így! Egy csomó szakmát rendkívül hátrányosan érintett ez az időszak. Sok vállalkozás ment tönkre, és/vagy kellett újraértelmeznie önmagát.
Vízválasztó korszakba értünk! A karantén letelte után is sokan választják önként a bezártságot különböző okokból.
Kialakult két tábor: az “otthon maradók” tartanak a “kijáróktól”. A „kijárók” pedig túlzónak tartják az „otthon maradók” félelmeit. Az “országon belül maradóknak” megvan a véleményük a “külföldre csámborgókról”.
“Több Balaton, kevesebb Adria” fújja a rádió! Gondolom tolja a Retro: a “nekem a Balaton a Riviéra” c. számot. Költségekben biztos veri!
Kialakult egy megítélés, kiritizálás mindkét “táborban”. Lehet, hogy ez az ellenségeskedés egy magyar sajátosság?
Vagy az intolerancia, a sarkos ítélkezés egy általános emberi gyarlóság? Nálunk hol a pártok miatt szakadt ketté az ország, hol a migránsozás szította a tüzet, most pedig a vírusra való reagálás miatt.
Megkérdőjeleződnek az emberi kapcsolódás alapjai. A “bent élők” a fizikai állapot, stb. kapcsán kényszerből, vagy önként vállaltan nem tudnak, vagy nem akarnak kimozdulni. És vannak a “kint élők”, akik próbálnak úgy élni, mint korábban…
De az biztos, hogy az élet már valószínűleg nem lesz soha ugyanolyan, mint korábban!
Olyan kérdések merülnek fel, hogy esküdjünk, vagy ne esküdjünk? Most, vagy mikor?
És megjelentek a rendszer iróniájaképpen a feszültségoldó viccek sorozata:
🍷 Ha esetleg jönne a koronavírus második hulláma, a karantént ugyanezzel a családdal kell eltöltenem, mint most vagy választhatok másikat is?
🍺 Új probléma jelent meg a nőknél: van mit felvenni, de nincsen hová…! 🙂
🍷 Ma le kell vinnem a szemetet! Úgy izgulok… Azt sem tudom mit vegyek fel…
🍷 Elraktam a „Welcome” feliratú lábtörlőt. Minek hazudjak?
☺️ Kezdek bekattanni, kijövök a zuhany alól és kezet mosok…!
🍺 Eddig a gyerekek várták a tavaszi szünetet, most meg a szülők…
☺️ Most, hogy ilyen csend van az utcákon, lehetne aszfaltozni telibe…!
🍺 A legújabb kormányrendelet szerint minden olyan háztartás, amelyben 20 tekercsnél több wc-papír van, nyilvános wc-nek számít!
…
Mindeközben iparágak és vállalkozások ezrei mentek tönkre…
…
De mi van pl. a süketnémákkal, hallássérültekkel, akik szájról olvasnak? A Decathlonban sok hallássérült pénztárost alkalmaznak, akik most nem tudnak, csak táblán kommunikálni, hiszen a vásárlón is maszk van. Plusz ott a plexi, tehát nulla az interakció! Abszolút robotmunkává vált.
Az Aldiban többször veri be az ember a fejét a rosszul felhelyezett plexi lapba, mint amennyit tüsszent.
Nem tudom készül-e olyan kutatás, hogy a Covid okozta kommunikációs stressz károk vajon mennyi embert “ölnek meg” hosszú távon az anyagi, lelki és/vagy gazdasági ellehetetlenülés miatt.
Ember embernek farkasa lett.
Ahol az emberek veszélyesek lettek egymásra, ott kevésbé valószínű az összefogás.
Azt lehetett megfigyelni sok esetben, hogy az emberek kevésbé vállalnak felelősséget az elköteleződéseikért. Elodáznak, kivárnak.
Gyermeki állapotba kerülve várják, hogy majd valaki dönt felettük, hogy mit lehet és mit nem. Na és mikor?
Hivatalos karantén kommunikáció nélkül sem bízhatunk olyan mértékben az adott szóban, mint korábban.
Mert ez utóbbi bármilyen érzésre hivatkozva utolsó percben is visszaszívható.
Van, aki rákeni másokra a magyarázatot: a kormányra, a szülőkre, a párjukra, a vírusra, satöbbire, hogy nem tudnak megígérni és betartani dolgokat, mert ugye ők nem tudják mi lesz…. Nem mérlegelik ésszerűen a kockázatokat. És ennek szellemében nem hoznak felnőtt döntéseket úgy, hogy arról az érintett környezetet is időben értesítik.
A Betegség szelleme uralkodik az Egészség felett a világban
A félelem roppant irányíthatóvá teszi az embereket. Meggyöngíti a felelősségvállalásukat, a határozottságukat, a döntőképességüket és a biztonságérzetüket.
Bár elvileg közölték, hogy az iskolák elkezdődnek szeptemberben, de közben lebegtetik, hogy jön a második hullám…
Mintha a vírus hallgatná a híreket, és szépen akkorra tetőzik, amikor kell. És nagyon rendesen visszahúzódik a turista szezonra, ami hozza a pénzt. Reméljük pihen ősszel…!
Az olajár is “vírusos” lett… “Fura módon” összement, amikor mindenki kuksolt otthon, és összeszedte magát most, amikor elkezdtek autózni az emberek…
Kérdések, amelyekre mindenkinek magának kell megtalálni a választ:
Vajon milyen élet az, ami a négy fal között zajlik, magányosan, kapcsolódás nélkül?
Vajon bátorság, vagy hülyeség, ha élni próbálunk úgy, mint eddig? Kapcsolódva, felelősen döntést hozva, elköteleződve.
Vajon a maszk kit véd meg?
Vajon el tudod fogadni, hogy a saját érzéseid/gondolataid ellenére felteszed azt a nyomorult maszkot, ha a másiknak ez okoz lelki békét?
Vajon tényleg véd a BCG?
Vajon a probléma forrása az 5G?
Vajon a vírusos emberek száma és a tényleges létszám között milyen a korreláció?
Vajon, ha az influenza kapna ilyen publicitást napi szintű adatokra lebontva, mennyiben lenne más?
Vajon a WHO ártott vagy segített a világjárvány kihirdetésével…?
…
A válasznak belül kell megszületnie!
Mindenki a saját életéért, egészségéért, lelki nyugalmáért felel! Ennek nincsenek objektív mércéi. Se pro, se kontra.
Amire viszont MOST SZÜKSÉG VAN: az a TOLERANCIA és a RUGALMASSÁG!
Ha szabad javasolnom, miközben figyelembe vesszük a saját fontosságainkat, és kiállunk értük, egyúttal fogadjuk el mások fontosságait és szükségleteit, személyes döntését és biztonságérzetét!
Legyünk tekintettel egymásra!
Lassan tényleg kaland élni!
Kaland, ha kimegyünk az utcára, kaland, ha találkozunk emberekkel. Kaland, ha tömegközlekedünk, urambocsá’ repülőgépre ülünk!
Mert kint élni kockázatos…!
De, ha meg úgy élünk bent, hogy nem kapcsolódunk, feladat, alkotás és cél nélkül várakozunk, félünk, akkor nem élünk!
És a besavanyosdásba, meg a depibe fogunk elsorvadni.
Nem tudom mit gondoljak?
